Gyarapodni és segíteni
A vecsési-kispesti Herbacsek család
 |
| A kispesti zsinagóga a mai SZTK helyén állt. Emlékét egy tábla őrzi az SZTK udvarán. |
Vecsés életében, majd Kispest megalapításában és fejlesztésében fontos szerepet játszott a morvaországi eredetű Herbacsek család. A családfő, Herbacsek (Ármin) Hermann Bisenz, mai nevén Bzenec községből származott. Ott feltételezhetően már a 14. század közepétől éltek zsidók, de teljes bizonyossággal csak a 16. századtól vannak dokumentálva, akkor jelentek meg a zsidó kereskedésekről szóló első feljegyzések az ingatlan-nyilvántartásokban. Az elterjedt szőlőtermesztés csábította őket oda, no meg a város előnyös fekvése. Bzenec ugyanis egy olyan frekventált kereskedelmi útvonal mellett feküdt, amely Brünnt kötötte össze Észak-Magyarországgal. A kereskedőkön kívül voltak az ottani zsidók között iparosok, például üvegesek, hentesek is. Egyik kiváltságuk a rabbi és a bíró szabad megválasztása volt, sőt, saját kántort is engedélyeztek számukra. Mindezért azonban különadót kellett fizetniük.
Egy Nyáry János nevű birtokos 1553-ból származó végrendelete szerint a Hodonin járásban fekvő Bzenec-uradalmat unokaöccsei örökölték. Később az uradalom Pruskovsky Gáspár kezére került. Ő szívesen fogadott más országokból származó vallásüldözötteket, köztük a zsidókat is, hiszen azok ügyes, szorgalmas emberek voltak.
A 17. század második felében a čechorodi Tomáš Jan Pešina katolikus pap, történész és író krónikájában a települést „nidus Judaeorumként” – azaz „Zsidófészekként” említi. A zsidó negyed a vár és az alsó tér között terült el (ma Krále Vladislava, Žerotínova, Krátká és Zámecká utcák). A zsidóknak azonban közvetlenül a téren is volt néhány házuk, valamint saját üzletük és mészárszékük, melyekért adót fizettek a hatóságoknak. Aktívan kereskedtek ingatlanokkal is, és az első bankot is ők működtették. Már 1589-ből ismerjük az első dokumentált rabbi nevét is: Moyses ben Yitzchak. Általánosságban elmondható, hogy a bzenecki nemesség mindig is nagyra becsülte a városban élő zsidókat, mert jelentős jövedelmet húzott azok közösségétől.
Egy 1604-es feljegyzés szerint Bzenec Dolní negyedében már 32 zsidó ház és egy kórház volt. A harmincéves háború nyomán a zsidók azonban szinte teljesen eltűntek a városból és csak a 18. század elején tértek vissza.
A Herbacsek család felmenői 1717-től szerepeltek a település történetében, s a későbbi összeírásokban is (1717, 1720, 1727, 1734, 1782) nyomon követhetőek. Név szerint ismerjük Jakabot és Isaacot (Izsákot), akik a hitközség elnökei, illetve elöljárói voltak.
A zsidók a kereskedelmen kívül kézművességgel, főleg bőrművességgel, szabászattal és üveggyártással is foglalkoztak. III. Károly német-római császár, magyar és cseh király 1726. október 16-án kiadta a Jüdisches Familianten Gesetzet, amely súlyosan sérelmes volt az osztrák örökös tartományok területén élő zsidóság számára. Korlátozta ugyanis a családok számát, ezért mindig csak a legidősebb fiú házasodhatott. A törvény természetesen életbe lépett Bzenecén is, és csak I. Ferenc József helyezte hatályon kívül.
Bzenecen 1750-ben 63 zsidó házat, 1800 után pedig már 88-at említenek. 1830-ban 637 zsidó lakott ott, 1850-ben pedig a számuk már meghaladta a 900 főt. A zsidó hitközség 1782-ig Bzenec város joghatósága alá tartozott és a hatóságok védelme alatt állt.
Az 1769-70-es éhínség költözésre bírta a helyi zsidókat. Ők 1769 őszén, Szent Mihály napján (szeptember 30.), szombaton érték el Pest-Pilis-Solt vármegyét. Az ott élő zsidó közösségek egy évig eltartották őket (Aszód, Domony, Isaszeg, Pécel hitközségei).
A Magyarországra vándorolt Herbacsek felmenők között volt egy bizonyos Ábrahám Ármin Hermann. Ennek vezetékneve a német Herbatschekről a magyar kiejtés szerinti Herbacsek írásmódra változott. A későbbiekben a már letelepedett családok továbbra is tartották a kapcsolatokat az anyaországiakkal, sőt sok esetben onnan származó lányokkal és fiúkkal házasodtak.
Az első dokumentálható frigy 1849-ben Isaszeghez köthető: a bzeneci Kohn Pinkász (1812-1890) feleségül vette Swarz Johannát (1811–1913), majd a menyasszony húga Swarz Éva is onnan választott férjet, Straussler Jakabot. Ő magával hozta ifjú unokaöccsét Herbacsek Hermannt, aki akkor 16 éves volt.
A fiú rögtön munkába állt a szomszédos Kerepesen a kocsmabérlő és szatócsboltos id. Szamek Dávidnál. Az évek folyamán barátság alakult ki a közte és Szamek Márton (1826-1897), illetve Szamek Sámuel (1821-1902) között. Sámuel házastársa Spiller Anna lett. Feleséget is a Szamek fiúk szemeltek ki az ifjú zsidónak: a mai Albertirsáról származó lányt, Spiller Esztert (Nanett, 1834-1908).
Szamekék hathatós segítségével Herbacsek Hermann 1855-ben vegyeskereskedést alapított Vecsésen. A fiú 1857. július 7-én vette feleségül Spiller Esztert, majd közösen dolgoztak a boltban. 1858. április 4-én megszületett első közös gyermekük Ábrahám, aki azonban kétnapos korában elhunyt. Majd több egészséges gyermekük született: Bertalan (1859–1924) aki később református hitre tért és fakereskedő lett. Őt később a szervi szívbaj ölte meg. Wolf Zsigmond (1862–1934) végelgyengülésben, Zsigmond (1864–1873) kolerában halt meg. Strauszler Frigyesné Erzsébet Betti (1867–1916) és Teréz (1868–1942) szintén szervi szívbajban haltak meg. Herbacsek Adél (1875) további sorsáról egyelőre semmit sem tudunk.
Herbacsek Bertalan 1871-1872 között a pesti evangélikus gimnáziumban tanult, majd Kremsierben (Kroměříž) képezte tovább magát. Ott végezte el a fakereskedelmi szakiskolát is, és a későbbiekben jó előrelátással a fakereskedői pályát választotta.
Herbacsek Hermann másik fia, Vilmos, életútját csak 1894-től tudjuk követni, bár elképzelhető, hogy ő is külföldön tanult. Egy 1894. február 23-bejegyzés szerint Herbacsek Hermann és Fia néven közkereseti társaságot alapítottak Vecsésen. Vilmos ekkor már tanult fakereskedő volt. Hermann 1902-ben kiszállt az üzletből, melyben ezért egy másik fia segédkezett. Aki 1896-ban megalapította fa- és vaskereskedését és Kispest egyik fő adófizetője lett.
A vecsési sváb közösség hamar megkedvelte Hermant, aki jól ismerte a nyelvet. Fiaival ellátták más kerekedők boltját is, ezáltal idővel jómódú polgárokká váltak. A fűszer és gyarmatárut Schmidl Sándor pesti kereskedőnél szerezték be. Ő boronálta össze a hazatérő Herbacsek Bertalant Marczali (Morgenstern) Mihály Mór (Szalónak, 1824. június – Marcali, 1889. október 5.) rabbi lányával, Máriával, akit 1887. március 1-én feleségül vett.
Mária fívére, Marczali Henrik (Marcali, 1856. április 3. – Budapest, 1940. július 21.), a későbbi híres történetíró, egyetemi tanár volt, aki Schmidl Sándor fűszerkereskedő lányát, Laurát (Bp., 1866 – Bp., 1920) vette nőül.
Herbacsek Eszter 1908. június 22-én meghalt. Apja, Hermann az általa összegyűjtött pénzből 1910. szeptember 10-én Hamburgból a President Grant hajóval meglátogatta leányhúgait Amália Miniet, Reginát, Rózát és családjaikat New York-i Brooklyban.
Herbacsek Mihály (1892–1934) 1887-ben házasodott össze Pütner Rozália Máriával, majd Kispesten két házat vásárolt. Az Üllői út 93. szám alattit a családnak, a 95. számút pedig a részvénytársaság számára. A „Herbacsek Bertalan fakereskedő és építész részvénytársaság”-ot 1920. november 11-én jegyezték be a. Ez profilja szerint famegmunkáló gyár volt, de Herbacsek emellett kereskedett asztalosáruval és fával is. Az igazgatóságot a családból Herbacsek Bertalan és Vilmos képviselték. A századfordulót követően nagy építkezések kezdődtek és a fakereskedelem egyre nagyobb hasznot hozott.
Bertalan gyermekei közül halva született Izsák (1888). Utána következett Ilona (1889–1973), majd Mihály (1892–1934). Vilmos gyermekei voltak Margit (1892–1960), aki gázmérgezésben halt meg és Juliska (1896–1944), akit Auschwitzban öltek meg. Mindkét Herbacsek korán elveszítette asszonyát: Herbacsek Bertalanné 1916. május 23-án 38 évesen, Herbacsek Vilmosné 1914. augusztus 7-án 41 évesen halt meg.
De ne feledkezzünk meg a vecsési Vilmosról sem, aki 1891. augusztus 18-án feleségül vette a 19 éves Grusbach Helént, a jánoshidai Grusbach Ábrahám lányát.
Herbacsek Mihály is a budapesti evangélikus főgimnáziumban végezte elemi és polgári tanulmányait, majd a Kereskedelmi Akadémián tanult. Azt követően (1908) apja unokaöccséhez, Wilhelmhez Bécsbe utazott, ő szintén fakereskedéssel foglalkozott. Mihály később apjával közösen vezette a fakereskedést, majd 1914. október 14-től névleg önállóan. 1922-ben ügyvezető igazgató lett. Közben az első világháborúban harcolt és ott megsebesült. 1918-ban a Pécsett állomásozó újvidéki 6.cs. és kir. gyalogezredben tartalékos főhadnaggyá léptetették elő.
Herbacsek Bertalan önzetlen adományai és közéleti tevékenysége miatt közismert és megbecsült személy lett. Az 1890-ben létesült Kispesti Önkéntes Tűzoltó Egyesület választmányi tagja, illetve pénztárosa volt. Szociális segítőkészségét bizonyítja, hogy házában, illetőleg fatelepén a Felvidékről érkező idénymunkásoknak otthont adott, amíg azok a községben vagy a fővárosban dolgoztak. Igaz hazafiúi – ellenzéki – érzelmeit bizonyította, hogy 1901. március elsején a Kispesti Polgári Körben javasolta: Kossuth Lajosnak, „a haza atyjának” emeljenek ércbe öntött emlékszobrot. Nemcsak anyagi áldozatokat hozott a szobor felállításáért, hanem vállalta a gyűjtési akció irányítását is. Így valósult meg a ceglédi Kossuth-szobor után az országban másodikként Kispest főterén – Hybl József (1888–1945) kispesti szobrász alkotása, a Kossuth-szobor.
A község polgárai közül többen a Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt baloldalával, személyesen Justh Gyulával is szorosabb kapcsolatban álltak. Herbacsek Bertalan a munkások mozgalmát is támogatta, mint a munkásotthon-építő szövetkezet tagja. 1901-től a községi képviselőtestület és több bizottság tagja volt. Adománnyal támogatta a kispesti katolikus és református templomok építését és a helyi dalárdát is. Ilona lánya 1911. április 2-án esküdött meg Katona (Klein) Lajos pénzintézeti igazgatóval. Herbacsek Bertalan, a 65 éves református fakereskedő 1924. április 1-én szervi szívbajban halt meg.
Herbacsek Mihály 1934. április 19-én 42 éves római katolikus részvénytársasági igazgatóként agyembóliában huny el. A Báthory utcai családi sírboltban, az öreg temetőben helyezték örök nyugalomra. Felesége a gyászév letelte után feleségül ment Budanovics Tibor gyógyszerészhez és átvette a részvénytársaság igazgatását.
Az unoka, Herbacsek Mihály Bertalan Viktor (sz. 1921. május 19.) üzleti vonatkozásban a család reménysége volt. Iskoláit a Trefort Ágoston Fiúiskolában végezte, majd a Műszaki Egyetem építészmérnöki képzéseit hallgatta. Sikeres diplomáját követően a cég átvételére már nem került sor, mert édesanyja, Püttner Mária csodálatos előrelátással értékesítette azt, így elkerülte az államosítás miatti vagyonvesztést. Újabb briliáns ötlettől vezérelve a pénzt aranyra váltotta és szentendrei telkükön elrejtette. Az unoka az 1950-es évek elején újabb mérnöki szakképesítést szerzett, majd először Angliába, később Amerikába költözött a nagybátyjához, Herbacsek József Henrikhez. Hegyi turistautak szervezésével foglalkozott, majd idővel visszatért Európába. Idős korában gyermektelenül, utódok nélkül halt meg. A család ezen ágának minden tagja elhagyta az országot: Herbacsek Ilona, Katona (Klein) Lajos, dr. Katona Pál. Mindhárman Angliában találtak új hazát, további sorsuk nem ismert.
Egy Nyáry János nevű birtokos 1553-ból származó végrendelete szerint a Hodonin járásban fekvő Bzenec-uradalmat unokaöccsei örökölték. Később az uradalom Pruskovsky Gáspár kezére került. Ő szívesen fogadott más országokból származó vallásüldözötteket, köztük a zsidókat is, hiszen azok ügyes, szorgalmas emberek voltak.
A 17. század második felében a čechorodi Tomáš Jan Pešina katolikus pap, történész és író krónikájában a települést „nidus Judaeorumként” – azaz „Zsidófészekként” említi. A zsidó negyed a vár és az alsó tér között terült el (ma Krále Vladislava, Žerotínova, Krátká és Zámecká utcák). A zsidóknak azonban közvetlenül a téren is volt néhány házuk, valamint saját üzletük és mészárszékük, melyekért adót fizettek a hatóságoknak. Aktívan kereskedtek ingatlanokkal is, és az első bankot is ők működtették. Már 1589-ből ismerjük az első dokumentált rabbi nevét is: Moyses ben Yitzchak. Általánosságban elmondható, hogy a bzenecki nemesség mindig is nagyra becsülte a városban élő zsidókat, mert jelentős jövedelmet húzott azok közösségétől.
Egy 1604-es feljegyzés szerint Bzenec Dolní negyedében már 32 zsidó ház és egy kórház volt. A harmincéves háború nyomán a zsidók azonban szinte teljesen eltűntek a városból és csak a 18. század elején tértek vissza.
A Herbacsek család felmenői 1717-től szerepeltek a település történetében, s a későbbi összeírásokban is (1717, 1720, 1727, 1734, 1782) nyomon követhetőek. Név szerint ismerjük Jakabot és Isaacot (Izsákot), akik a hitközség elnökei, illetve elöljárói voltak.
A zsidók a kereskedelmen kívül kézművességgel, főleg bőrművességgel, szabászattal és üveggyártással is foglalkoztak. III. Károly német-római császár, magyar és cseh király 1726. október 16-án kiadta a Jüdisches Familianten Gesetzet, amely súlyosan sérelmes volt az osztrák örökös tartományok területén élő zsidóság számára. Korlátozta ugyanis a családok számát, ezért mindig csak a legidősebb fiú házasodhatott. A törvény természetesen életbe lépett Bzenecén is, és csak I. Ferenc József helyezte hatályon kívül.
Bzenecen 1750-ben 63 zsidó házat, 1800 után pedig már 88-at említenek. 1830-ban 637 zsidó lakott ott, 1850-ben pedig a számuk már meghaladta a 900 főt. A zsidó hitközség 1782-ig Bzenec város joghatósága alá tartozott és a hatóságok védelme alatt állt.
Az 1769-70-es éhínség költözésre bírta a helyi zsidókat. Ők 1769 őszén, Szent Mihály napján (szeptember 30.), szombaton érték el Pest-Pilis-Solt vármegyét. Az ott élő zsidó közösségek egy évig eltartották őket (Aszód, Domony, Isaszeg, Pécel hitközségei).
A Magyarországra vándorolt Herbacsek felmenők között volt egy bizonyos Ábrahám Ármin Hermann. Ennek vezetékneve a német Herbatschekről a magyar kiejtés szerinti Herbacsek írásmódra változott. A későbbiekben a már letelepedett családok továbbra is tartották a kapcsolatokat az anyaországiakkal, sőt sok esetben onnan származó lányokkal és fiúkkal házasodtak.
Az első dokumentálható frigy 1849-ben Isaszeghez köthető: a bzeneci Kohn Pinkász (1812-1890) feleségül vette Swarz Johannát (1811–1913), majd a menyasszony húga Swarz Éva is onnan választott férjet, Straussler Jakabot. Ő magával hozta ifjú unokaöccsét Herbacsek Hermannt, aki akkor 16 éves volt.
A fiú rögtön munkába állt a szomszédos Kerepesen a kocsmabérlő és szatócsboltos id. Szamek Dávidnál. Az évek folyamán barátság alakult ki a közte és Szamek Márton (1826-1897), illetve Szamek Sámuel (1821-1902) között. Sámuel házastársa Spiller Anna lett. Feleséget is a Szamek fiúk szemeltek ki az ifjú zsidónak: a mai Albertirsáról származó lányt, Spiller Esztert (Nanett, 1834-1908).
Szamekék hathatós segítségével Herbacsek Hermann 1855-ben vegyeskereskedést alapított Vecsésen. A fiú 1857. július 7-én vette feleségül Spiller Esztert, majd közösen dolgoztak a boltban. 1858. április 4-én megszületett első közös gyermekük Ábrahám, aki azonban kétnapos korában elhunyt. Majd több egészséges gyermekük született: Bertalan (1859–1924) aki később református hitre tért és fakereskedő lett. Őt később a szervi szívbaj ölte meg. Wolf Zsigmond (1862–1934) végelgyengülésben, Zsigmond (1864–1873) kolerában halt meg. Strauszler Frigyesné Erzsébet Betti (1867–1916) és Teréz (1868–1942) szintén szervi szívbajban haltak meg. Herbacsek Adél (1875) további sorsáról egyelőre semmit sem tudunk.
Herbacsek Bertalan 1871-1872 között a pesti evangélikus gimnáziumban tanult, majd Kremsierben (Kroměříž) képezte tovább magát. Ott végezte el a fakereskedelmi szakiskolát is, és a későbbiekben jó előrelátással a fakereskedői pályát választotta.
Herbacsek Hermann másik fia, Vilmos, életútját csak 1894-től tudjuk követni, bár elképzelhető, hogy ő is külföldön tanult. Egy 1894. február 23-bejegyzés szerint Herbacsek Hermann és Fia néven közkereseti társaságot alapítottak Vecsésen. Vilmos ekkor már tanult fakereskedő volt. Hermann 1902-ben kiszállt az üzletből, melyben ezért egy másik fia segédkezett. Aki 1896-ban megalapította fa- és vaskereskedését és Kispest egyik fő adófizetője lett.
A vecsési sváb közösség hamar megkedvelte Hermant, aki jól ismerte a nyelvet. Fiaival ellátták más kerekedők boltját is, ezáltal idővel jómódú polgárokká váltak. A fűszer és gyarmatárut Schmidl Sándor pesti kereskedőnél szerezték be. Ő boronálta össze a hazatérő Herbacsek Bertalant Marczali (Morgenstern) Mihály Mór (Szalónak, 1824. június – Marcali, 1889. október 5.) rabbi lányával, Máriával, akit 1887. március 1-én feleségül vett.
Mária fívére, Marczali Henrik (Marcali, 1856. április 3. – Budapest, 1940. július 21.), a későbbi híres történetíró, egyetemi tanár volt, aki Schmidl Sándor fűszerkereskedő lányát, Laurát (Bp., 1866 – Bp., 1920) vette nőül.
Herbacsek Eszter 1908. június 22-én meghalt. Apja, Hermann az általa összegyűjtött pénzből 1910. szeptember 10-én Hamburgból a President Grant hajóval meglátogatta leányhúgait Amália Miniet, Reginát, Rózát és családjaikat New York-i Brooklyban.
Herbacsek Mihály (1892–1934) 1887-ben házasodott össze Pütner Rozália Máriával, majd Kispesten két házat vásárolt. Az Üllői út 93. szám alattit a családnak, a 95. számút pedig a részvénytársaság számára. A „Herbacsek Bertalan fakereskedő és építész részvénytársaság”-ot 1920. november 11-én jegyezték be a. Ez profilja szerint famegmunkáló gyár volt, de Herbacsek emellett kereskedett asztalosáruval és fával is. Az igazgatóságot a családból Herbacsek Bertalan és Vilmos képviselték. A századfordulót követően nagy építkezések kezdődtek és a fakereskedelem egyre nagyobb hasznot hozott.
Bertalan gyermekei közül halva született Izsák (1888). Utána következett Ilona (1889–1973), majd Mihály (1892–1934). Vilmos gyermekei voltak Margit (1892–1960), aki gázmérgezésben halt meg és Juliska (1896–1944), akit Auschwitzban öltek meg. Mindkét Herbacsek korán elveszítette asszonyát: Herbacsek Bertalanné 1916. május 23-án 38 évesen, Herbacsek Vilmosné 1914. augusztus 7-án 41 évesen halt meg.
De ne feledkezzünk meg a vecsési Vilmosról sem, aki 1891. augusztus 18-án feleségül vette a 19 éves Grusbach Helént, a jánoshidai Grusbach Ábrahám lányát.
Herbacsek Mihály is a budapesti evangélikus főgimnáziumban végezte elemi és polgári tanulmányait, majd a Kereskedelmi Akadémián tanult. Azt követően (1908) apja unokaöccséhez, Wilhelmhez Bécsbe utazott, ő szintén fakereskedéssel foglalkozott. Mihály később apjával közösen vezette a fakereskedést, majd 1914. október 14-től névleg önállóan. 1922-ben ügyvezető igazgató lett. Közben az első világháborúban harcolt és ott megsebesült. 1918-ban a Pécsett állomásozó újvidéki 6.cs. és kir. gyalogezredben tartalékos főhadnaggyá léptetették elő.
Herbacsek Bertalan önzetlen adományai és közéleti tevékenysége miatt közismert és megbecsült személy lett. Az 1890-ben létesült Kispesti Önkéntes Tűzoltó Egyesület választmányi tagja, illetve pénztárosa volt. Szociális segítőkészségét bizonyítja, hogy házában, illetőleg fatelepén a Felvidékről érkező idénymunkásoknak otthont adott, amíg azok a községben vagy a fővárosban dolgoztak. Igaz hazafiúi – ellenzéki – érzelmeit bizonyította, hogy 1901. március elsején a Kispesti Polgári Körben javasolta: Kossuth Lajosnak, „a haza atyjának” emeljenek ércbe öntött emlékszobrot. Nemcsak anyagi áldozatokat hozott a szobor felállításáért, hanem vállalta a gyűjtési akció irányítását is. Így valósult meg a ceglédi Kossuth-szobor után az országban másodikként Kispest főterén – Hybl József (1888–1945) kispesti szobrász alkotása, a Kossuth-szobor.
A község polgárai közül többen a Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt baloldalával, személyesen Justh Gyulával is szorosabb kapcsolatban álltak. Herbacsek Bertalan a munkások mozgalmát is támogatta, mint a munkásotthon-építő szövetkezet tagja. 1901-től a községi képviselőtestület és több bizottság tagja volt. Adománnyal támogatta a kispesti katolikus és református templomok építését és a helyi dalárdát is. Ilona lánya 1911. április 2-án esküdött meg Katona (Klein) Lajos pénzintézeti igazgatóval. Herbacsek Bertalan, a 65 éves református fakereskedő 1924. április 1-én szervi szívbajban halt meg.
Herbacsek Mihály 1934. április 19-én 42 éves római katolikus részvénytársasági igazgatóként agyembóliában huny el. A Báthory utcai családi sírboltban, az öreg temetőben helyezték örök nyugalomra. Felesége a gyászév letelte után feleségül ment Budanovics Tibor gyógyszerészhez és átvette a részvénytársaság igazgatását.
Az unoka, Herbacsek Mihály Bertalan Viktor (sz. 1921. május 19.) üzleti vonatkozásban a család reménysége volt. Iskoláit a Trefort Ágoston Fiúiskolában végezte, majd a Műszaki Egyetem építészmérnöki képzéseit hallgatta. Sikeres diplomáját követően a cég átvételére már nem került sor, mert édesanyja, Püttner Mária csodálatos előrelátással értékesítette azt, így elkerülte az államosítás miatti vagyonvesztést. Újabb briliáns ötlettől vezérelve a pénzt aranyra váltotta és szentendrei telkükön elrejtette. Az unoka az 1950-es évek elején újabb mérnöki szakképesítést szerzett, majd először Angliába, később Amerikába költözött a nagybátyjához, Herbacsek József Henrikhez. Hegyi turistautak szervezésével foglalkozott, majd idővel visszatért Európába. Idős korában gyermektelenül, utódok nélkül halt meg. A család ezen ágának minden tagja elhagyta az országot: Herbacsek Ilona, Katona (Klein) Lajos, dr. Katona Pál. Mindhárman Angliában találtak új hazát, további sorsuk nem ismert.
***
Visszatérve a másik Herbacsek fiúra, Vilmosra, ő Vecsésen folytatta apja fűszer- és vegyeskereskedését, de fakereskedéssel is foglalkozott. Ismeretlen okokból 1927-ben csődönkívüli kényszeregyezséget kért, majd a hitelezők követelését kiegyenlítendő a vecsési Fő utca 112. alatti üzletét teljes berendezésével együtt eladta a helyi „Hangya” Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezetnek. Lánya Juliska is elvesztette biztos megélhetését. A céget felszámolták. Veje, Ádám Andor alapított új céget, ami ekkor már csak fa- és építőanyag, valamint tüzelő és szén értékesítésével foglalkozott.
Ádám Andor fia György egy nyaralást követően agyhártyagyulladást kapott (vélhetően kullancscsípés következtében), és tragikusan fiatalon, 14 évesen elhunyt. A család lakóházát is értékesíteni kellett, így új otthonuk a Magdolna utca 21. alatti szegényes állapotú, nádfedeles ház lett. Herbacsek Juliska hosszú ideig ápolta édesapját, egészen annak 1934. november 2-án bekövetkezett haláláig. Vilmost 73 évvel ajándékozta meg a sors. A szóbeszéd szerint sírkövét ellopták a zsidó temetőből.
Herbacsek Juliska és Ádám Andor csendes magányban éltek tovább. Egy dokumentum szerint a férj a vecsési állomás területén egy kis üzletet tartott fenn, ahol fából repülőgép-alkatrészeket állított elő.
Neumann József, a Neumann H. “testegyenesítőgép”, orvosi műszer- és kötszergyár főnöke 1911. november 24-én tartotta Vecsésen esküvőjét Herbacsek Margittal, Vilmos leányával. A férj 1928. december 27-én halt meg. Az özvegy Budapesten vészelte át a háború és a zsidóüldözés borzalmait. Lánya Neumann Renée, a későbbi Sauer Józsefné 46 évesen halt meg. Másik lánya, Ilona már korábban elhagyta az országot, így Margit teljesen magára maradt. Elkeseredésében világítógázzal megmérgezte magát.
A vecsési zsidóság deportálásakor a Batthyány úti csendőrparancsnokság volt a kijelölt gyülekezőhely. Ádám Andor és felesége még előtte átmentek sváb származású szomszédjukhoz elbúcsúzni. Amikor beléptek annak házába, Andor meglepődve látta, hogy a konyhafalon Adolf Hitler, Horthy Miklós és Szálasi Ferenc képei sorakoztak. Szó nélkül hátat fordítottak és a búcsúzkodás elmaradt.
A deportáló szerelvény Auschwitzba indult, utasai ott végezték be életüket. Halála óta Herbacsek Juliskát legenda övezi. Aranyneműit a Margit utcában a visszatérés és az újrakezdés reményében elásta. A ház új tulajdonosa azt a háború után megtalálta. A történet természetesen nem bizonyítható.
A Herbacsek család közeli rokona volt Elise Herbatschek, aki 1904-ben született Bécsben. Miatta érdemes egy rövid kitérőt tenni. Elise tehetséges zongorista volt, a Konzervatóriumban tanult, eközben találkozott Lili Roubiczekkel (Prága, 1898 – Monroe, 1966), a bécsi Montessori Iskola egyik vezetőjével. Elise feladta ígéretes pályafutását és áttért a tanításra. Beköltözött az iskola kollégiumába, hogy speciális zenei képzést biztosítson az ott élő gyermekek számára. Maria Montessorira bécsi látogatásakor mély hatást gyakorolt az ottani munkája, ezért finanszírozta Elise londoni tanulmányait, amelynek során Anna Maria Maccheroni (1876–1965) mellett fejlesztette ki a Montessori pedagógia zenedidaktikai részét.
Londonban ismerte meg Indira Ghandi későbbi indiai miniszterelnököt is, akivel később is barátságot ápolt. 1927-ben Elise Indiába ment két évre, ahol az ottani elit számára hoztak létre munkatársaival Montessori iskolákat. Ezután visszatért Bécsbe, továbbra is a Gyermekek Házában dolgozott és zongoraórákat adott. 1930-ban Rudolf Max Braun mérnökhöz ment feleségül, 1936-ban született meg a lányuk. Ausztria német megszállása után menekülniük kellett Bécsből. Ismeretségük révén sikerült Indiába költözniük, ahol 11 évet töltöttek. Édesapja, Wilhelm Herbatschek is követte őket, aki 1942-ben Indiában hunyt el. Elise tanított és rendszeresen szerepelt a rádióban. 1948-ban férjével és lányával kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol Braun-Barnettként számos írást publikált a zenei didaktikáról és az indiai zenéről, valamint Ravi Shankar indiai szitárjátékost és zeneszerzőt népszerűsítette. Elise Liesl Braun (Herbatschek) 1994. november 20-án New Yorkban hunyt el.
Ádám Andor fia György egy nyaralást követően agyhártyagyulladást kapott (vélhetően kullancscsípés következtében), és tragikusan fiatalon, 14 évesen elhunyt. A család lakóházát is értékesíteni kellett, így új otthonuk a Magdolna utca 21. alatti szegényes állapotú, nádfedeles ház lett. Herbacsek Juliska hosszú ideig ápolta édesapját, egészen annak 1934. november 2-án bekövetkezett haláláig. Vilmost 73 évvel ajándékozta meg a sors. A szóbeszéd szerint sírkövét ellopták a zsidó temetőből.
Herbacsek Juliska és Ádám Andor csendes magányban éltek tovább. Egy dokumentum szerint a férj a vecsési állomás területén egy kis üzletet tartott fenn, ahol fából repülőgép-alkatrészeket állított elő.
Neumann József, a Neumann H. “testegyenesítőgép”, orvosi műszer- és kötszergyár főnöke 1911. november 24-én tartotta Vecsésen esküvőjét Herbacsek Margittal, Vilmos leányával. A férj 1928. december 27-én halt meg. Az özvegy Budapesten vészelte át a háború és a zsidóüldözés borzalmait. Lánya Neumann Renée, a későbbi Sauer Józsefné 46 évesen halt meg. Másik lánya, Ilona már korábban elhagyta az országot, így Margit teljesen magára maradt. Elkeseredésében világítógázzal megmérgezte magát.
A vecsési zsidóság deportálásakor a Batthyány úti csendőrparancsnokság volt a kijelölt gyülekezőhely. Ádám Andor és felesége még előtte átmentek sváb származású szomszédjukhoz elbúcsúzni. Amikor beléptek annak házába, Andor meglepődve látta, hogy a konyhafalon Adolf Hitler, Horthy Miklós és Szálasi Ferenc képei sorakoztak. Szó nélkül hátat fordítottak és a búcsúzkodás elmaradt.
A deportáló szerelvény Auschwitzba indult, utasai ott végezték be életüket. Halála óta Herbacsek Juliskát legenda övezi. Aranyneműit a Margit utcában a visszatérés és az újrakezdés reményében elásta. A ház új tulajdonosa azt a háború után megtalálta. A történet természetesen nem bizonyítható.
A Herbacsek család közeli rokona volt Elise Herbatschek, aki 1904-ben született Bécsben. Miatta érdemes egy rövid kitérőt tenni. Elise tehetséges zongorista volt, a Konzervatóriumban tanult, eközben találkozott Lili Roubiczekkel (Prága, 1898 – Monroe, 1966), a bécsi Montessori Iskola egyik vezetőjével. Elise feladta ígéretes pályafutását és áttért a tanításra. Beköltözött az iskola kollégiumába, hogy speciális zenei képzést biztosítson az ott élő gyermekek számára. Maria Montessorira bécsi látogatásakor mély hatást gyakorolt az ottani munkája, ezért finanszírozta Elise londoni tanulmányait, amelynek során Anna Maria Maccheroni (1876–1965) mellett fejlesztette ki a Montessori pedagógia zenedidaktikai részét.
Londonban ismerte meg Indira Ghandi későbbi indiai miniszterelnököt is, akivel később is barátságot ápolt. 1927-ben Elise Indiába ment két évre, ahol az ottani elit számára hoztak létre munkatársaival Montessori iskolákat. Ezután visszatért Bécsbe, továbbra is a Gyermekek Házában dolgozott és zongoraórákat adott. 1930-ban Rudolf Max Braun mérnökhöz ment feleségül, 1936-ban született meg a lányuk. Ausztria német megszállása után menekülniük kellett Bécsből. Ismeretségük révén sikerült Indiába költözniük, ahol 11 évet töltöttek. Édesapja, Wilhelm Herbatschek is követte őket, aki 1942-ben Indiában hunyt el. Elise tanított és rendszeresen szerepelt a rádióban. 1948-ban férjével és lányával kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol Braun-Barnettként számos írást publikált a zenei didaktikáról és az indiai zenéről, valamint Ravi Shankar indiai szitárjátékost és zeneszerzőt népszerűsítette. Elise Liesl Braun (Herbatschek) 1994. november 20-án New Yorkban hunyt el.
***
A Herbacsekek emléke ma is él az öreg sváb asszonyok visszaemlékezéseiben, bár ilyenek ma már kevesen vannak. Pedig Vecsés életében és fejlesztésében nagy szerepe volt a családnak. Ha adni kellett, bőkezűen adtak, ha segíteni kellett, ott voltak az adományaikkal, tanácsaikkal úgy, hogy a saját érdekük sem csorbult. Hosszú lejáratú kölcsönnel, részletfizetéssel támogatták a felsőtelepi és Andrássy telepi lakosokat.
Herbatschekek most is élnek még Ausztriában, Belgiumban és Amerikában – mindannyian a nagy család leszármazottjai.
Herbatschekek most is élnek még Ausztriában, Belgiumban és Amerikában – mindannyian a nagy család leszármazottjai.
Grecho József, Vecsés, 2014-2024